Indulna a dolog (elég döcögősen) most éppen az online pénztárgépekkel, hogy meg se álljon a folyamat egészen egy óriási központi online könyvelési programig, amit majd a NAV üzemeltet?
Az adócsaló már csak ilyen, ő mindig megtalálja az aktuális kiskaput. Az adóhivatal meg teszi a maga dolgát, ötletel, próbálkozik folytonosan, technikát vegyítene szigorúsággal, igaz, eddiglen igencsak kétesnek mondható végeredménnyel. Az éves GDP 30 százalékára is becsült fekete gazdaság volumene ugyanis sehogyan sem akar csökkenni. Pedig az öregebbek még emlékezhetnek, hogy milyen csodaváró hangulat lengte körül sok évvel ezelőtt is az akkor még offline pénztárgépek minden kiskereskedő számára előírt kötelező használatbavételét. Ám hogy a rendszer adóbeszedési hatékonyságával még sincs minden rendben, jelzi, hogy az adóhatóság azóta sem nyugszik, újabb és újabb, minden eddiginél jobb eredménnyel kecsegtető módosításokon töri a fejét, kerül amibe kerül, persze leginkább nekünk, adózóknak…
Most például itt van ez az online pénztárgép ügy, aminek bevezetésétől költségvetési forintbevétel-milliárdokban is megjelenített csodákat vártak kiötlői. Túllépve a rendszer elindítása körüli tökéletlenkedés nyilvánvaló tényén, kérdezné az ember, adóügyekben negyedszázadnál régebb óta gyűjtött tapasztalatai birtokában, vajon mit láthatnak illetékeseink az új szisztémában, ami a korábbinál több bevétellel kecsegtet? Mert hogy lényegét illetően az online pénztárgép sem tud többet, mint a régi, azzal a ténnyel jobb lenne még idejében szembenézni. Mindkettő azt rögzíti csupán és ugyanis, amit beléütnek. Hogy tudniillik mikor és mekkora bevétele volt az adott vállalkozónak, amit be is óhajtott vallani. Amivel az online gép azért mégis több a réginél, az a lehetőség, hogy az adóhivatal valós idejű betekintést nyerhet, a legutóbbi adatok szerint majd úgy 240 ezer pénztárgépbe, szerte az országban. – Na és akkor mi van? – kérdezi az egyszeri adócsaló. Ahhoz ugyanis, hogy valóban fülön fogjanak egy bevétel eltitkolót, az ellenőröknek muszáj a helyszínen megjelenniük, ezt nem pótolja az új szerkezet sem. A helyszínen pedig bármikor ellenőrizhető kontrollszalag, feltörhetetlen elektronikus memória eddig is volt minden pénztárgépben, méghozzá ugyanazokat az adatokat őrizve: a bevételek megszerzésének időpontját, összegét. Vagyis az adóellenőrök bármikor ellenőrizhetik a régi rendszerben is az adott kiskereskedő (bevallott) forgalmát, annak időbeli eloszlását, ebben ugyan semmi újat nem hoz az új rendszer. És ezt pontosan tudniuk kell az adóhivatal illetékeseinek, épp elég tapasztalat gyűlt már össze náluk is e tárgyban. Ezért is merjük megkockáztatni abbeli gyanúnkat, hogy az onlájnosítás csupán egy folyamat első lépése, amit továbbiak követnek majd, kihasználva a nyilvánvalóan kínálkozó lehetőségeket.
Hogy tudniillik a kedélyek lecsillapodását követően jöjjön a technikailag már könnyen megoldható feladat, az eladótér bekamerázása, lásd a gépjármű vizsgáztató helyeken már működő ilyen rendszert. Hogy aztán következzenek majd az ugyanígy a világhálóra kivétel nélkül felkapcsolt, „technikai okokból” egységesített számlázóprogramok, betiltva ugyanakkor az addigi lehetőséget, a kézi számlázást.
És persze tovább is van, mondjam még? Következik még a központosított könyvelés, a kötelezően alkalmazott és a NAV szerverén futtatott egyetlen, kicselezhetetlen könyvelőprogrammal. Amelynek ellenőrzését a már kizárólag elektronikus formában előállított és a NAV-hoz az utolsó darabig beküldött számlák révén az adóhivatal kedvére elvégezheti az esetleg bujkálni szándékozó ügyfelei közreműködése nélkül is.
