A MOL vezérének horvátországi ügyében egymásnak homlok egyenest ellentmondó álláspontot foglal el a nyíltan kormányellenes beállítottságú Magyar Narancs, és a magát mindentől és mindenkitől függetlennek mondó ATLATSZO.HU főszerkesztő-helyettese, Mong Attila. Ráadásul, mintha szerepet cseréltek volna.
„Azért lettem újságíró, mert mindennél jobban szeretem a szabadságot, és nem vagyok hajlandó senki kedvéért, egy fikarcnyit sem feladni belőle. Ezért dolgozom az Átlátszónál. A magyar médiában most itt lehet korlátok nélkül, teljesen szabadon újságot írni”. Írja magáról http://atlatszo.hu/2013/10/09/most-itt-lehet-szabadon-ujsagot-irni-mong-…
a két éve, minden jóakaratú magyar polgár, pláne zsurnaliszta őszinte örömére megalakult korrupcióellenes lap, az ATLATSZO.HU főszerkesztő-helyettese, Mong Attila. Hogy majd a valóban becsülendő elvnek ellentmondva mégis az erős olvasóvesztését a jelek szerint radikális kormány-ellenességgel, régi igényességének, szakmai színvonalának feladásával megfékezni remélő HVG Online-ba írogasson véleménycikkeket. Akarva, akaratlanul a hatalmi, gazdasági visszaélések felderítése terén valóban komoly érdemekkel rendelkező Átlátszó munkatársaként hitelesítve ily módon az újabban egyáltalán nem az elfogulatlanságáról ismert lapot. És ami még nagyobb baj, felvéve ugyanakkor az ottani munkastílust, és megfelelő bizonyítékok nélkül téve közzé súlyosabbnál súlyosabb terhelő állításokat tartalmazó véleményeket. Miként az legutóbb a MOL vezér, Hernádi Zsolt ügyében is történt http://hvg.hu/velemeny/20131007_Mong_Hernadi_ul .
Bár az idézett írás bevezetőjében a szerző azt ígéri, hogy a „bűnös, nem bűnös” vitában ő ugyan nem kíván állást foglalni, ám a rá következő bekezdésben mégis a súlyosan elmarasztaló „oligarchikus” jelzőt lebegteti meg a magyar igazságszolgáltatás fölött, annak Hernádi horvátoknak történő kiadatását megtagadó határozata kapcsán. Jól lehet, az ítélet jogszerűségét Mong meg sem próbálja kétségbe vonni, azért a köz feltétlen bizalmára számító lap főszerkesztő-helyetteseként nem restell súlyos, és teljesen légből kapott vádakat leírni. Melyek szerint Hernádi „a speciális védelmet csakis azért kapta, mert egy részben állami tulajdonban lévő, nemzetinek hívott olajvállalat vezetőjeként érték korrupciós vádak egy idegen országban”. Kibicnek semmi sem drága alapon ezért aztán ő erőnek erejével tuszkolná át a határon honfitársát a horvát igazságszolgáltatás képviselőinek kezeibe.
Azokéba, akiknek eljárását a kormánypártinak aztán egyáltalán nem mondható Magyar Narancs legutóbbi számának vezércikke is súlyosan elfogultnak tartja, mégpedig a (nem nevesített) szerzője által gondosan sorba szedett tények alapján. Hogy tudniillik a Sanader egykori kormányfő elleni, ráadásul még csak nem is jogerős elmarasztaló ítélet, amely alapján Hernádi Zsolt ellen a körözést kiadták, az bizony „az első szótól az utolsóig erős logikai, nyelvtani és jogi kihívásokkal küzd” és az eljárás annyira bűzlik, hogy még Zágrábból is ideérzik a szaga. És a lap, véleménycikk ide, vagy oda, tényfeltáró alapossággal veszi sorra a Sanader-Hernádi páros ellen felsorakoztatott vádakat cáfoló körülményeket. Az egyetlen – ráadásul erősen kétes múltú – tanúra, a semmit sem bizonyító néma videóra alapozott vádat, amiből éppen csak annak lényegét, magát a vesztegetést, vagyis a tízmillió euróról utóbb valahogy már csak ötmillióra csökkent kenőpénz átadását nem sikerült eddig bizonyítani.
Itt tart tehát az Antall József idejében még valóságos fegyverbarátságban volt két ország viszonya, és itt tart az elfogulatlan magyar tényújságírás, mert ezek szerint ilyen a mi formánk. Mert tessék mondani, nekünk magyaroknak most már tényleg ilyen lesz mindig a formánk?
