April 23

Minimálbérnyugdíj-bomba, kontra Questor-ügy

Megjelent a Magyar Nemzet 2015. április 22-i számában

Rendes, elhivatott társadalmitűz-oltók mintájára egymáson túllicitálva igyekszik a kormányzat és ellenzéke a legutóbbi, eget rengető pénzügyi botrány károsultjainak veszteségét menteni. Jóllehet, aki pénzügyekben kicsit is járatos, tudhatta pontosan, hogy a kötvényvásárlás során az így létrejött üzletnél csupán a szerződő felek állnak egymással szemben. Tudniillik a kölcsönbe vevő (a kötvény kibocsátója) és kölcsönadó (a kötvény vevője). És rajtuk kívül ugyan senki más, se OBA, se BEVA és na pláne aztán nem az állam. Szépen is néznénk ki, ha akár az említett szervezetek, akár – a közpénzeket kezelő! – állam minden egyes olyan kölcsönügylet mögé odaállna kezesként, amelyet polgárai egymással kötnek! Hova jutna akkor a világ, meg persze a magyar költségvetés? Merthogy mi a különbség a Jóska és Pista közötti „adj kölcsön egy tízest fizetésig” típusú pénzügyi tranzakció és a minapi, egyes becslések szerint akár 210 milliárd is forintot füstté (?) változtató Questor-ügy között? Semmi, az égadta világon semmi, legalábbis az eredeti, az ügyletek megkötése idején érvényben levő szabályok szerint. Miként volt, van és vélhetően lesz is például a lóversenyen, ahol fel lehet tenni Ráróra az összes vagyont, mert arra olyan sokat ígérnek befutóként, de ugyanakkor lehet a tuti favoritra Pejkóra is fogadni, az ugyan sokkal szerényebb, ámde az elviselhető kockázat keretein belüli nyeremény, azaz hozam reményében. Aztán, ha lemegy a futam a játékosok egyik (értelmesebb) része odajárul jogos nyereményért a kasszához, míg amazok, az „okosok”, az erős kockázatot vállalók pedig az esetek nagy százalékában megtörlik a szájukat és keserű képpel legfeljebb ha apró után kotorásznak kiürült zsebeikben. Na de arra, hogy valakinek, akár a játékosoknak, akár az ő szavazataikra ácsingózó politikai erőknek valaha is eszébe jutna, jutott volna a „rárósokat” állami segélyben részesíteni kárpótlás gyanánt, példa még soha nem létezett.

Eddig. Mert az országgyűlési képviselők elé, ritka egységet mutató ellenzéki és kormánypárti politikai akarattal beterjesztett törvényjavaslat visszamenőleges hatállyal mondaná ki, az állam pénzpiac-felügyeleti felelősségére hivatkozva, hogy márpedig ha a Questor nem tudja, nem akarja, akkor igenis majd az állam fogja visszaadni a pórul járt „rárósoknak a babaruhát”. Természetesen a mi, vagyis a „pejkós” többség zsebéből csalogatva elő a rávalókat. És még örülhetünk, ha csak a tikettek árát kell kinyögnünk, és nem még a hozzá ígért pofátlan mértékű hasznot is. Ami azt illeti, azért várjuk ki a dolog végét, régi jogásznép a magyar, úgy lehet akad majd prókátor, aki a már így is elképesztő fordulattól vérszemet kapva harcba, azaz perbe indul még az eredetileg beígért bónuszokért is.

Pedig, hogy mondandónk címben is szereplő lényegére térjünk, a hozzávetőleg 30 ezer balfék „befektető” ügye porszem csupán ahhoz a katasztrófához képest, amivel szintén a pénzügyi világ tájékán kerekedni látszó vihar fenyeget. És amely pedig a rendszerváltás csodatalálmányaként bevezetett minimálbérre bejelentett, esetleg (ritkábban) tényleg annyit is kereső korosztályok immár napjainkban erősen beinduló nyugdíjba vonulásával fog bekövetkezni.

A nyugdíj összegének kiszámolása ugyanis nagyjából a minimálbér bevezetésével azonos időpont, az 1988-óta szerzett jövedelmek alapján történik különféle szorzók, osztók, úgyis mint infláció, illetve szolgálati idő figyelembevételével. Amelynek végösszege természetesen minden esetben csupán valamekkora hányada lesz az eredeti jövedelmeknek. A minimálbéresek, illetve 2006-tól a legalább középfokú végzettséggel rendelkezők garantált bérminimumának idén 105 és 122 ezer bruttó, illetve alapesetben 68.775 és 79.910 forintos nettó összegének. Akkor, amikor a statisztikák szerint már a tavalyi évben is 87 ezer forint körül volt az egy főre eső létminimum. És hogy egy konkrét példát említsek, az 1951-ben született, idén nyugdíjba vonult kiskereskedő, G. esetét, aki általános vállalkozói szokás szerint mindig a lehető legkisebb bevallott jövedelem, azaz a mindenkori minimálbér után fizetve nyugdíjjárulékot, most havi 54.910 forint nyugdíjjal indul a talán békés, nyugodt, de anyagilag biztosnak egyáltalán nem látszó öregkor felé. És akkor őt, valamint a hozzá hasonlóan takarékos, a jövőjüket megfontoltan tervező vállalkozó társaikat nem kell félteni, hiszen ő a forgalmas helyen lévő szatócsüzletét, a szintén minimálbéres fogorvos a jól felszerelt rendelőjét, mások a befektetési céllal vásárolt lakásaikat bérbe adva remélhetnek méltó körülményeket a munkából kiállva. De ők, a magam negyedszázadosnál hosszabb adószakértői tapasztalatai szerint az elenyésző kisebbséget jelentik csupán a vállalkozói körön belül, a többség, nagyon nagy hányadban kényszervállalkozóként holtáig szóló munkára, vállalkozásra van ítélve. De legalábbis a teljes munkaképtelenné válásáig. És akkor az ő helyzetük még valósággal istenesnek mondható a zömében fizikai munkát végző minimálbéres alkalmazottak többségééhez. Ahogy az egyáltalán valamennyire, igaz nagy számban, az újabb módi szerint papíron csak részmunkaidőre bejelentettek pedig „királyi” helyzetben vannak a GDP 10-17%-ára becsült feketegazdaság foglalkoztatottjainak semennyire és sehova be nem jelentettjeihez képest.

Tavalyi adóhivatali jelentés szerint a legutóbbi, tehát 2013-ról beadott személyi jövedelemadó bevallások egyharmada, szám szerint 1 millió 263 ezer darab szólt az akkori minimálbérről, bruttó 98 ezer forintról. Abban az évben tehát, amikor az egyharmadnyi minimálbéres által alaposan lerontott átlagbér bruttó 170 ezer forint volt. Szintén tavalyi kimutatás szerint 670 ezer körüli a különféle társas- és egyéni vállalkozások száma, amelyek tulajdonosai legalább kétharmad részben a mindenkori lehető legkisebb összeg után fizettek járulékot, számíthatva ezáltal nem hogy az átlagos polgári léthez, de még a szimpla megélhetéshez is kevés nyugdíjra. Legyenek ők úgy ötszázezren, akik vállalkozók lévén tehát magukra vessenek (?), de akkor még mindig ott van az a hét-nyolcszázezer fős alkalmazotti réteg, akiknek aztán tényleg nem lesz más bevétele a munkából kiesve, mint ez a minimálbér után kiszámolt, semmire sem elegendő nyugdíj. Hogy a feketegazdaságban működőknek járó semennyi nyugdíjról ne is beszéljünk. És ha egy pár tízezres pórul járt befektetői csoport ügye ekkora politikai hullámokat vet, mint amekkorákat, miközben a társadalom nincstelen zöme némi kajánsággal szemléli az eme, hozzá képes vagyonos réteg vergődését, akkor vajon mi lesz itt, ha, miként a statisztikák jelzik, rövidesen robban minimálbérnyugdíj-bomba, akár milliós számban szórva meg a társadalmat a nincsteleneknél is szegényebb öregekkel? Nos, felelős politikai erők, jobb és baloldalon, kormányon és ellenzékben, ha a magatok, rokonságotok, ismerőseitek, politikai szimpatizánsaitok, szavazóitok vagyonkájának dolgát a Questor-ügyben rendeztétek, jó lenne, már csak a magatok, státusotok megóvása érdekében is, de erre a dologra odafigyelnetek!